Szörp helyett sör

2022. 09. 20., k - 12:20
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan vezetett egy férfi Kondoroson, ezért büntetőeljárás indult ellene és elvették a jogosítványát. Utóbb nagyon megbánta, amit tett, mert a munkájához is kell a vezetői engedély. A rendőrség az ügyének iratait továbbította az ügyészségre.

Ittas járművezetéssel gyanúsítható férfit állítottak elő a rendőrök 2022. augusztus 5-én 20 óra 30 perc körül Kondoroson. Személygépkocsival közlekedett, a Hősök útján állították le. A pozitív eredményű szondáztatások után a rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene. A férfi kihallgatásán elmondta, hogy nagyon megbánta, amit tett. Ritkán iszik alkoholt, de aznap a nagy melegben otthon dolgozott és egy idő után megunta a vizet és a szörpöt, jól esett neki a sör. Nem tervezte, hogy bárhová is megy autóval, de egy ismerőse szólt neki, hogy visszaadná a kölcsönkért szivattyúját. Úgy gondolta, hogy kocsival elmegy érte, hogy este tudjon locsolni. Rosszul döntött, hiszen a munkájához kell a jogosítvány, amit emiatt egy időre elveszített. A Szarvasi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait 2022. szeptember 19-én továbbította az ügyészségre.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten kéri a járművezetőket, hogy előre mérlegeljék az ittas vezetés kockázatait! A jogkövetkezmények, a jogosítvány bevonása mellett akár az is megtörténhet, hogy balesetet okoznak és nemcsak ők sérülnek meg, a saját autójukat törik össze, hanem vétlen károsultak, áldozatok is lesznek. Közlekedjenek szabályosan, ne vezessenek ittasan!

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.