Talált kulccsal vitte el az autót

2024. 10. 01., k - 10:26
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök elfogták és bíróság elé állítják a gyanúsítottat.

Egy parkolóban hagyta el szeptember 27-én a sértett az autójának a kulcsát, amit egy férfi megtalált, és ahogy nyomkodta a kulcsot, gyorsan meglett a hozzá tartozó autó is. Úgy gondolta, jó ötlet kocsikázni egyet, ehhez utasokat is szerzett magának. A furikázás nem tartott sokáig, rendőreink intézkedés alá vonták a sofőrt. Kiderült, hogy nem elég, hogy nincs jogsija, még kábítószergyanús anyagot is találtak nála, és a gyorstesztje is pozitív lett.

A ceglédi rendőrök a férfit jármű önkényes elvétele miatt szabálysértési őrizetbe vették, majd az eljárás lefolytatása után bíróság elé állítják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.