Távoltartást rendeltek el

2026. 03. 18., sze - 12:45
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök egy nap alatt három helyszínen intézkedtek családon belüli erőszak miatt.

Március 17-én délelőtt egy zalaegerszegi házhoz vonultak ki az egyenruhások, mivel bejelentés érkezett, hogy egy férfi egy fejszenyéllel bántalmazta a testvérét, aki könnyebben sérült meg. Előállították a 42 éves elkövetőt a kapitányságra.

Kora délután Gutorföldére hívták ki a rendőröket, mert egy ittas férfi agresszív volt az élettársával és annak kamasz lányával szemben. Megszorította a nő karját, és meglökte mindkettőjüket. A 34 éves férfit, aki ismert a hatóság előtt, további intézkedések céljából a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra állították elő.

Pár perc alatt két bejelentés is érkezett Csörnyeföldről: egy fiatalember előbb a házukban, majd a buszmegállóban bántalmazta a párját, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A kollégák a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra vitték a 26 éves férfit.

A bántalmazottak nem terjesztettek elő magánindítványt az őket ért sérelem miatt. Az egyenruhások mindhárom elkövetővel szemben ideiglenes megelőző távoltartást rendeltek el, és az iratokat megküldték a bíróságnak.

Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívón!


Kapcsolódó oldalak