Teherautót rongált
Beismerte a bűncselekmény elkövetését a kalaznói férfi.

A Tamási Rendőrkapitányság eljárást indított rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. július 7-én éjszaka egy férfi bement egy kalaznói telephelyre, ahol kitörte egy tehergépkocsi üvegét, valamint megrongálta az ajtaját. A bűncselekménnyel mintegy 100 000 forint kárt okozott.
A rendőrök azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható, 25 éves helyi férfit, aki a kihallgatásán beismerő vallomást tett. Az eljárás során szabadlábon védekezhet.
Az ügyben a további eljárást a Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya folytatja le.