Tehergépkocsit vitt el

2018. 05. 04., p - 10:51
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a pásztói nyomozók.

A Pásztói Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 21 éves helyi férfi ellen.

A nyomozás adatai alapján Sz. László 2018. január 5-én az éjjeli órákban Pásztón, a Toldi úton egy nyitott tehergépkocsit, a gyújtáskapcsolóban hagyott kulccsal beindított, majd a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül a járművel az egyik pásztói étteremhez hajtott és oda bement. Ezután a férfi a járművel egy ott álló személygépkocsinak ütközött, majd a helyszínt elhagyta és a tehergépkocsit egy parkolóban hátrahagyta. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A nyomozók a büntetőeljárást a gyanúsítottal szemben a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.


Hírfolyam

 

A nagyító alatt

Hamis okmányokkal próbált átlépni a határon, de lebukott egy élelmes csaló a szolgálatot teljesítő egyenruhások előtt.

 

Összesítés

Intézkedések a be nem jelentett fővárosi gyűléssel kapcsolatban.

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.