Temetőből loptak
Fémhulladék lerakó telepre vitték a sírkertek kapuit.
A Siklósi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 18 éves, egy 22 éves, valamint egy 42 éves kovácshidai lakossal szemben.
A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi 2013. július 11-én napközben a Kovácshida-Szödönyi református temetőből eltulajdonította az egyik sírkert körül lévő kerítést, valamint a mellette lévő kovácsoltvas sírkert kiskapuját. Az intézkedő járőrök a villányi hulladéktelepen megtalálták az eltulajdonított kapukat, majd az elkövetők beazonosítását követően a férfiakat előállították, gyanúsítottként kihallgatták. Kihallgatásuk után a 22 éves elkövetőt a rendőrök őrizetbe vették, a másik két férfit szabadon bocsátották. Ellenük a Siklósi Rendőrkapitányság folytatja le az eljárást.