Templomból loptak
A két tarnazsadányi és tarnaörsi lakos ellen vádemelést javasolnak a rendőrök.
Ahogy arról már korábban hírt adtunk, a Hevesi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható 29 éves B. F., a 25 éves N. E., valamint a 23 éves P. D. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. július 16. és július 17. között felfeszítették a tarnazsadányi templom ajtaját és onnan szőnyegeket, csillárt tulajdonítottak el, majd azokat egy lakatlan családi ház udvarán rejtették el.
A település körzeti megbízottja a bejelentést követő napon visszaadta a megtalált tárgyakat a helyi plébánosnak.
A nyomozóhatóság a napokban befejezte az eljárást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.