Templomi adományt lopott

2013. 07. 20., szo - 09:15
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást K. Ferenc 27 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján K. Ferenc 2013. július 19-én hajnalban a Budapest I., Szilágyi Dezső téren található templom ajtaját feszítővassal és kalapáccsal befeszítette, majd az adománygyűjtő dobozból készpénzt vett ki, továbbá két bevásárlószatyornyi értéket gyűjtött össze. A lelkész megzavarta cselekményében, kérdőre vonta K. Ferencet, aki a szatyrokat hátrahagyva távozott a templomból.

A bejelentő által adott személyleírás alapján a helyszínre érkező rendőr igazoltatta a férfit, aki zavartan viselkedett. A ruházatátvizsgálás során zsebeiből előkerült több apró, illetve papírpénz, melynek eredetéről elszámolni nem tudott.

Az elkövető ellen – őrizetbe vétele mellett - a BRFK I. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya folytatja le az eljárást.


Kapcsolódó oldalak