Tetézte a bajokat a férfi
Hét bűncselekmény két nap alatt.

Egy pápai nő tett feljelentést június 13-án volt élettársa ellen, aki ellopta a többszázezer forintot érő mobiltelefonját. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően az eszköz visszakerült a sértetthez.
A 33 éves nyárádi férfi másnap szándékosan akadályozta autójával a nőt a forgalomban, többször fékezett előtte, veszélyeztette őt. Arra sem volt tekintettel, hogy két közös gyermekük is az autóban ült. Tette mindezt úgy, hogy a vezetéstől korábban eltiltották. Ezek mellett az élettárs rendszeresen feltűnt a nő lakó- és munkahelyén is, erőszakosan viselkedett vele, megütötte és garázda módon viselkedett.
A pápai rendőrök lopás, zaklatás, közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást.