Tetten érték a tolvajokat
Öt férfit fogtak el a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei, akiket fémlopáson értek tetten.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 16-án 21 óra 34 perckor érkezett bejelentés, amely szerint Pécsett, a 6-os főút mellett található telephelyről vasanyagot lopnak.
A járőrök a helyszínen öt személyt értek tetten, akik a telephely mellett leparkolt autóikba a lerakat udvarából saválló fémhulladékot pakoltak eltulajdonítási szándékkal. Náluk az eltulajdonított fémet megtalálták a rendőrök, így a sértett kára megtérült.
A négy férfit és fiatalkorú társukat a rendőrségre előállították Gyanúsítotti kihallgatásuk során a terhükre rótt bűncselekményt elismerték. Négy személlyel szemben – szabadlábon hagyásuk mellett - lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, továbbá B. József 40 éves pécsi lakossal szemben, aki az egyik lopáshoz használt gépjárművet vezette – őrizetbe vétele mellett - járművezetés ittas állapotban vétség, valamint járművezetés eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt is kezdeményezett büntető- és szabálysértési eljárást a Pécsi Rendőrkapitányság.