Tetten érték a visszatérő gyanúsítottat
Őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt a 18 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint fél napon belül kétszer lopott ugyanarról a telephelyről.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást R. Sándor 18 éves helyi lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. április 30-án 6 órakor a nyitott kapun keresztül bement egy kecskeméti cég telephelyére és az ott parkoló lezáratlan gépjárművekből fűszegélynyírót, rágógumit, egy bőr irattartót - a benne lévő személyes okmányokkal együtt -, elektromos kapunyitót, valamint készpénzt tulajdonított el.
A megalapozott gyanú szerint R. Sándor 11 óra 45 perckor visszament a telephelyre és az egyik műhelyből egy csavarozógépet és egy gépkocsi indítókulcsot vitt magával. A helyszínről távozó férfit a szemtanúk visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. Az ellopott tárgyakat a nyomozók lefoglalták, így az okozott kár megtérült.
R. Sándort gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.