Tettleg bántalmazta ismerősét
A napokban zárult le a testi sértés bűntettének és zaklatás vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárás a Várpalotai Rendőrkapitányságon.
A nyomozás adatai szerint a 18 éves, egy Várpalota közelében lévő településen élő V. József 2014. május 24-én, 19 óra körüli időben szóváltásba keveredett ismerősével, egy 15 éves fiúval. A sértett kerékpározott a faluja melletti szőlőhegyen a barátaival, amikor látta, hogy a 18 éves fiatalember a motorját tolva feléjük tart. A társság egyik fele a motorral kezdett foglalkozni, miközben V. József, a kerékpárján támaszkodó fiút - előzetes szóváltást követően – az arcán megütötte, majd megfenyegette, hogy ha elmondja bárkinek is a történteket, további bántalmazásokra számíthat. A fiúnak olyan súlyos sérülése keletkezett, hogy hozzá mentőt kellett hívni. V. József ellen súlyos testi sértés bűntett és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A Várpalotai Rendőrkapitányság az ügyben a nyomozást befejezte. A keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Veszprémi Járási Ügyészségnek.