Tettlegességig fajult a bolti vita
Egy kapuvári üzletben dulakodtak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 8-án 17 óra 20 perckor érkezett bejelentés, hogy egy kapuvári élelmiszerüzletben két férfi szóváltásba keveredett.
A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy az áruház személyzete és egy vásárló között alakult a heves vita.
A boltból távozni szándékozó férfi felelősségre vonta és sértegette a vagyonőrt, hogy miért őt és feleségét figyeli, hiszen nem loptak semmit. A biztonsági őr megpróbálta az üzletből kitessékelni a feldühödött férfit, aki azonban ellenkezett és becsületsértő kifejezésekkel illette az ott dolgozókat.
A hangos szópárbaj után dulakodás alakult ki a felek között, akiket a vásárlók és a bolt személyzete választott szét.
A rendőrök a két férfit a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították.
A Kapuvári Rendőrkapitányság a 61 éves kapuvári és a 39 éves ároktői férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.