Több házba is besurrantak
A dabasi rendőrök egy tavaly novemberi lopássorozat végére tettek pontot.
Több bejelentés is érkezett a Dabasi Rendőrkapitányságra 2025. november első napjaiban arról, hogy ismeretlenek bejutottak a város több lakóházába, és pénzt, ékszert, valamint személyes okmányokat vittek magukkal.
A rendőrök tanúkat hallgattak ki, kamerafelvételeket elemeztek, melyek alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőket.
A 21 éves L. János többször olyan ingatlanokat választott ki, amelyeknél nyitva maradt a kapu vagy a bejárati ajtó. Egyik alkalommal egy komódból vitt el egy tárcát iratokkal és pénzzel együtt, valamint további ötvenezer forintot is zsákmányolt. Később a tárcát az okmányokkal visszadobta az udvarra, a pénzt azonban megtartotta. Néhány nappal később már társával, a 41 éves L. Györggyel együtt hatolt be egy házba, ahonnan aranygyűrűt és pénzt emeltek el.
A fiatalabb ezután újra magányos farkasként lépett akcióba. Átmászott egy ház kerítésén, de mivel a bejárati ajtót zárva találta, zsákmány nélkül távozott.
Miután a dabasi zsaruk azonosították a tolvajokat, hamar el is fogták, majd előállították őket a helyi kapitányságra. L. János kihallgatásakor részben beismerte a bűncselekményeket.
A Dabasi Rendőrkapitányság a napokban fejezte be a szabadlábon védekező gyanúsítottak ellen folytatott eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Dabasi Járási Ügyészségnek.