Több millió forintot vittek el

2013. 12. 23., h - 13:04
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Zsigmond 26 éves csörögi, H. János 20 éves és D. Hasszán 19 éves fóti lakosok, valamint két fiatalkorú társuk ellen.

 

A rendőrségre 2013. március 9-én érkezett bejelentés arról, hogy az éjszakai órákban ismeretlen tettesek az ajtó befeszítését követően bementek egy fóti családi házba és onnan eltulajdonítottak egy beépített széfet, amiben ékszerek, több millió forint készpénz és iratok voltak. A felderítő munka eredményeként a nyomozók néhány órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható öt fiatalt. A rendőrök az eltulajdonított értékek egy részét a gyanúsítottakkal szemben lefolytatott nyomozati cselekmények során megtalálták és lefoglalták.

 

S. Zsigmondot és négy társát őrizetbe vételük mellett a Dunakeszi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki. A Budapest Környéki Törvényszék 2013. március 22-én elrendelte az öt férfi előzetes letartóztatását.

 

A gyanúsítottak ellen folytatott büntetőeljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak