Többször megpördült a gépkocsijával
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a mosonmagyaróvári rendőrök.

Egy 21 éves máriakálnoki férfi közlekedett személygépkocsijával a 15-ös számú főúton, Bezenye felől Mosonmagyaróvár irányába 2022. április 5-én 22 óra 5 perckor. Haladása során a sofőr az úttesten hirtelen, előtte átfutó vadtól megijedve elrántotta a kormányt, majd az úttestet elhagyva többszöri átfordulást követően a szántóföldön állt meg az autójával. A balesetben a fiatal gépkocsivezető megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
Az eset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
- A tavaszi időszakban – jellemzően a lakott területen kívüli helyeken – megyénk területén is gyakran találkozhatunk az úton áthaladó őzekkel, nyulakkal, fácánokkal. A vadak elsősorban a párzási időszak miatt, illetve téli pihenőhelyük elhagyását követően, élelmet keresve tévednek a szántóföldekről, valamint a fás, bokros területekről a közutakra.
- Főleg alkonyatkor, és sötétedés utáni időszakban bukkanhat fel hirtelen a fényszóró előtt megcsillanó állati szempár. Az utak mentén jelzőtáblák jelzik, ahol számítanunk kell vadon élő állatok megjelenésére. A vadak viselkedése kiszámíthatatlan, egyes esetekben megdermedve mozdulatlanul állnak, de hirtelen a jármű elé – akár csapatokban – kiugró állatokkal is számolnunk kell.
- Ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége, ott célszerű nagyobb követési távolságot tartani az előttünk haladó jármű mögött, hogy időben tudjunk reagálni hirtelen fékezés esetén.
- Érdemes behúzódni a felezővonal felé, mivel az út szélén haladva nehezebb elkerülni az ütközést az állattal.
- Célszerű vadsípot és gépkocsira szerelhető vadriasztó eszközt használni. Egyes eszközök 70 km/h sebesség felett 120 decibeles hang kibocsátásával képesek 300 méteres távolságig hatékonyan „elűzni” az állatokat.
…hogy mindenki hazaérjen!