Tolatás közben nekiütközött egy segédmotor-kerékpárosnak
A Tapolcai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vádemelési javaslattal fejezte be annak a 27 éves tapolcai férfinak az ügyében folytatott nyomozást, aki 2014 szeptemberében tolatás közben nekiütközött egy segédmotor-kerékpárosnak.

A Tapolcai Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője 2014. szeptember 19-én 19 óra körül vonult ki a Tapolca-Diszelben történt balesethez. A rendelkezésre álló adatok alapján a 27 éves H. P. személygépkocsival akart kitolatni egy családi ház udvaráról, azonban nem adott elsőbbséget a már féktávolságon belül közlekedő 64 éves férfi által vezetett segédmotor-kerékpárnak. A két jármű összeütközött és a motorost sérülései miatt kórházba kellett szállítani.
H. P. ellen közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult, melyet a napokban a Tapolcai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vádemelés kezdeményezésével zárt le. Az ügyben keletkezett iratokat a Veszprémi Járási Ügyészségnek küldték meg.