Tolna vármegyei A 2025. év iskolaőre

2025. 08. 28., cs - 14:41
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Árki Gábor kollégánk érdemelte ki a kitüntető címet, amit augusztus 27-én, Budapesten vehetett át.

Pontosan öt éve, 2020 szeptemberében kezdték meg munkájukat az iskolaőrök, az évforduló apropóján az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában rendeztek ünnepséget.

A rendezvényt dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány nyitotta meg, majd felszólalt dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Gál Kristóf r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának vezetője is.

Mint elmondták, öt évvel ezelőtt főként azért jött létre ez a szervezet, mert egyes intézményekben, egyes korosztályokban egyre több erőszakos cselekmény fordult elő, olyanok, amelyekre valamilyen hatósági választ kellett adni. Ennek lett egyik eleme az iskolaőrség. Az iskolaőrök feladata elsősorban a megelőzés, de amennyiben mégis sor kerül atrocitásra, ők teszik meg az elsődleges intézkedéseket. Az iskolaőrség létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy évről évre bővül azon intézmények száma, akik igénylik a szolgálatot.

A kezdetben csatlakozó 478 oktatási intézmény mostanra már 933-ra egészült ki. Az ott szolgálatot teljesítő iskolaőrök a biztonság megőrzése mellett vettek már részt életmentésben, több esetben kellett együttműködniük a mentősökkel is. Munkájuk a tanév végeztével sem fejeződik be, nyáron a bűnmegelőzésben vesznek részt, táborokban, prevenciós kitelepüléseken segítik az illetékes rendőr-főkapitányságok munkáját, ha kell, strandokon is erősítik a biztonságot.

Az ünnepségen az elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végzett iskolaőrök elismerésben részesültek. A jutalmakat dr. Balogh János altábornagy és dr. Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes adták át. A 2025. év iskolaőre díjat – a 2024/2025-ös tanévben az iskolaőri feladatok legkiemelkedőbb végrehajtása  elismeréséül – Árki Gábor, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkavállalója érdemelte ki. Kollégánk 2022. novembere óta lát el szolgálatot Pakson, a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum I. István Szakképző Iskolájában. A jutalmazottnak személyesen gratulált Dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, Tolna Vármegye rendőrfőkapitánya.


Kapcsolódó oldalak