Tört-zúzott

2014. 07. 30., sze - 09:15
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy rongálás miatt indított ügyben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 30 éves Cs. P. György ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2012. április 29-én 3 óra és 7 óra 30 perc közötti időben egy ismerőse Budapest XIII., Visegrádi utcai lakásába tartózkodott és a lakásban számtalan tárgyat – mikrohullámú sütőt, mosógépet, bárszéket, bárpultot, beltéri ajtót, hűtőszekrényt, plazma televíziót, lámpákat – megrongált, ezzel a sértettnek több százezer forint kárt okozva.

Az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága befejezte, a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak