Tört-zúzott a házban
Egy 42 éves nógrádszakáli nő ellen zárták le az eljárást bíróság elé állítás javaslatával.

A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 42 éves nógrádszakáli nő ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2015. március 4-én 17 óra 30 perc körüli időben volt élettársa tulajdonában lévő ráróspusztai ingatlan hátsó ajtajának ablaküvegét kitörte, majd az ingatlanba bejutva az ablakokat, valamint a házban lévő üvegből készült tárgyakat – tükröt, mikrohullámú sütő üvegét – összetörte. A házból a nő a sértett laptopját eltulajdonítva távozott, amelyet a későbbiek során összetört és eldobott.
A hatóság az eljárást a napokban befejezte, és az ügy iratait bíróság elé állítás javaslatával továbbította a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek.