Tört-zúzott a közös lakásban
Az 58 éves nagyoroszi férfi összetörte a volt felesége tulajdonát képező tárgyakat.

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. András 58 éves nagyoroszi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2015. augusztus 1-jén reggel 8 óra és 2015. augusztus 3-án 13 óra 30 perc közötti időben a Nagyoroszi községben lévő, közösen lakott ingatlanban szándékosan megrongálta a volt felesége tulajdonát képező tárgyakat. A férfi a lakásból az udvarra kidobta a neje által vásárolt mikrohullámú sütőt, ököllel beleütött a televízióba, majd több széket és cserepes virágot tört össze.
A rendőrök B. Andrást előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, aki a cselekmény elkövetését elismerte.