Trükkel szerezte meg az idős asszony pénzét
Gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását javasolja a rendőrség annak a férfinak, aki magát vízügyesnek kiadva megtévesztett és meglopott egy almásfüzítői asszonyt.
Vízügyesként mutatkozott be a tatabányai J. Gyula egy almásfüzítői asszonynak 2014. január 16-án délelőtt. Kettő barátjával érkezett a Komárom melletti településre. Egy plasztikkártyát mutatott a sértettnek, aki beengedte otthonába a segítő szándékot színlelő 56 éves tatabányai férfit. A gyanúsított a fürdőszobába csalta a nénit, miközben ismeretlen társa a lakásból eltulajdonította az idős hölgy pénzét. A komáromi nyomozók hónapokig tartó nyomozás eredményeként azonosították a tettest. J. Gyulát 2014. október 28-án az egyik hazai büntetés-végrehajtási intézetben találták meg és hallgatták ki gyanúsítottként. Elismerte a bűncselekmény elkövetését, de társát nem nevezte meg. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást ellene a rendőrség és 2014. november 12-én a Komáromi Járási Ügyészségen kezdeményezte gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.