Trükkös tolvaj
Saját édesapját lopta meg a nagyharsányi férfi.
Otthonában tartott készpénzének eltulajdonítása miatt tett feljelentést 2014. november 5-én az az idős nagyharsányi férfi, akit a tolvaj – tettének megkönnyítése érdekében – előzetesen telefonon felhívott és orvosként bemutatkozva vizsgálatra rendelte be. A tolvaj kihasználva a sértett távollétét, betört az ingatlanba és az egyik szobában lévő szekrényből eltulajdonított több mint félmillió forintot.
A körülmények megismerése után rövid időn belül a sértett fiára terelődött a gyanú, mely az elvégzett adatgyűjtés és a 31 éves férfi elszámoltatása során be is igazolódott. Az édesapjával egy háztartásban élő gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy nagyobb adósságba keveredett, melynek törlesztésére egyéb módot nem látott, mint hogy apja megtakarított pénzét eltulajdonítja. A Siklósi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást.