Trükközött a rendszámmal

2014. 08. 19., k - 13:33
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nekiütközött egy villanyoszlopnak, majd levette autójáról a forgalmi rendszámokat és elrejtette azokat a járműben egy 34 éves szentgáli férfi.

Telefonon érkezett bejelentés a rendőrségre 2014. augusztus 18-án délelőtt 9 óra körüli időben, hogy Kapolcson egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött. A helyszíni rendőri intézkedés során kiderült, hogy a külföldről behozott és még Magyarországon forgalomba nem helyezett gépkocsira a sofőr egy másik autó rendszámát szerelte fel, és így vett részt a közúti forgalomban. A balesetkor azonban járművezető megijedt, hogy a helyszínelő rendőrök rájönnek majd a rendszámcserére, ezért azokat levette és elrejtette a gépkocsiban. Kompos Szabolcs rendőr törzsőrmester és Gyenge Tibor rendőr törzsőrmester, körzeti megbízottak a jármű utasterében később megtalálták az eltávolított hatósági jelzéseket.

A személygépkocsi vezetőjét előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozás indult ellene.


Kapcsolódó oldalak