Tulajdon elleni szabálysértések
Két balassagyarmati üzletből húst, szeszes italt, rágógumit kíséreltek meg eltulajdonítani.
Egy országos áruházlánc balassagyarmati áruházából érkezett a bejelentés 2014. október 7-én 11 óra 40 perckor a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint az üzletben egy férfit lopáson értek tetten. A járőrök a helyszínen megállapították, hogy a 37 éves férfi hústerméket kísérelt meg a boltból eltulajdonítani, mely cselekményét a biztonsági szolgálat munkatársai észleltek és a rendőrök kiérkezéséig őt a helyszínen visszatartották. Az egyenruhások a mátraverélyi férfit a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben a tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt – őrizetbe vétele mellett kezdeményeztek gyorsított bírósági eljárást.
A balassagyarmati rendőrök 2014. október 7-én 12 órakor egy helyi élelmiszer áruházban intézkedtek, ahol egy 17 éves szűgyi lányt és egy gyermekkorút értek tetten lopáson, akik a táskájukba márkás szeszes italt, rágógumit rejtettek el, és azokkal megpróbáltak fizetés nélkül távozni a kereskedelmi egységből. A rendőrök mindkét személyt meghallgatták, a gyermekkorút átadták a szülőknek, míg a fiatalkorú lánnyal szemben a tulajdon elleni szabálysértés miatt – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték a gyorsított bírósági eljárás lefolytatását.