Tyúklopás Borsosberényben
A rendőrök egy 48 éves borsosberényi férfit állítottak elő a Rétsági Rendőrkapitányságra.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. május 20-án 13 órakor érkezett a bejelentés, miszerint egy borsosberényi családi ház melléképületéből ismeretlen személy tyúkot tulajdonított el. A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói a helyszíni adatgyűjtés során rövid időn belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 48 éves helyi férfi gyanúsítható megalapozottan. B. G. az éjszakai órákban bement a sértett tulajdonát képező lakóház baromfi udvarába, ahol a zárat kifeszítette és az ólból egy tyúkot eltulajdonított. A rendőrök - előállítását követően - lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki elmondta, hogy tojást nem talált, ezért hozta el a tyúkot. A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfivel szemben bíróság elé állítást kezdeményezésével folytatják az eljárást.