Újra lopott
Az anyát őrizetbe vette a rendőrség, fia viszont szabadlábon védekezhet az ellenük folyó büntetőeljárás ideje alatt.
Ruhaneműket lopott anya és fia egy tatabányai bevásárlóközpontból 2015. április 23-án. A 17 éves fiút a biztonsági őrök feltartóztatták, B. Istvánné viszont elmenekült. A fiatalkorút még aznap gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A fiú tagadta a bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint nem tudta, hogy anyja nem akart fizetni a ruhákért, amelyeket ő kért, hogy vásároljon meg részére, a biztonsági kamerák felvételei azonban másra engedték következtetni a nyomozókat.
A gyanúsítás az anyával szemben sem maradt el. Őt 2015. április 26-án állították elő és hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók. Azt elismerte, hogy három nappal korábban járt a bevásárlóközpontban. Azt is bevallotta, hogy több ruhadarabot is felpróbált ő és fia, azt viszont tagadta, hogy bármelyiket eltulajdonította volna. A 35 éves tatabányai asszony próbálta megmagyarázni azt is, miért futott el a biztonsági őrök elől, de történetét nem tudta hitelt érdemlően igazolni. Tekintettel arra, hogy B. Istvánnéval szemben több büntetőeljárás is folyamatban van a Tatabányai Rendőrkapitányságon és a Tatabányai Járási Ügyészségen hasonló bűncselekmények elkövetése miatt, a rendőrség lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismét őrizetbe vette az asszonyt, amely ellen a gyanúsított nem élt panasszal.