Üres kézzel távoztak
Zsákba pakolták a lopott holmit, de távozni már nem tudtak a bűncselekmény helyszínéről, mert az esztergomi rendőrök tetten érték S. Lászlót és P. Andrást.
Lopáson értek tetten a rendőrök két férfit 2014. április 2-án Táton. Egy lakatlan családi ház udvarán fogták el őket a járőrök. A 60 éves S. László és az 54 éves P. András egy zsákkal megpakolva épp távozni készült, amikor szembe találkoztak az egyenruhásokkal. A rendőrök átvizsgálták a csomagot, melyben kábeleket, rézvezetékeket és különböző fémtárgyakat találtak. Kiderült, hogy ezeket a házból tulajdonította el a két férfi. S. Lászlót és P. Andrást a járőrök a helyszínen elfogták és előállították őket az Esztergomi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán a két férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség, melyet az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya bíróság elé állítási javaslattal fejezett be és küldött meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.