Utcai verekedés Nagyszokolyon

2014. 10. 31., p - 09:20
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szomszédok előbb összeszólalkoztak, majd összeverekedtek.

Nagyszokolyon 2014. október 30-án 12 óra körül az egyik utcában két szomszédos ház lakói szóváltást követően az utcán összeverekedtek. A rendőrök telefonos bejelentés alapján mentek a helyszínre és megállapították, hogy a szomszédos házakban lakó asszonyok összeszólalkoztak, majd az egyik asszony férje, a 64 éves B. Z. kérdőre vonta a szomszédokat. A házból az utcára szaladt és dulakodni kezdett vele a 19 éves M. A., majd a később a helyszínre érkező 21 éves O. K. A két fiatalember megütötte, megrúgta a férfit, aki egy léccel bántalmazta támadóit. A verekedésben mindhárom férfi megsérült, az idős férfit a körzeti orvos kórházba utalta.

A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai előállították a két fiatalembert. O. K-t garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet, M. A-t garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését beismerték, szabadlábon védekezhetnek. B. Z. gyanúsítottként történő kihallgatására a későbbiekben kerül sor.


Kapcsolódó oldalak