Utcán harapott az eb
Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indult eljárás, miután sétáltatás közben rátámadt egy kutya egy idős nőre Kemendolláron.

Az állattartók felelősséggel tartoznak kedvenceikért, és kötelesek az általuk okozott mindennemű kárt megtéríteni. Ezért is fontos szabály, hogy olyan tartási körülményeket kell biztosítani az ebeknek, hogy nem tudjanak elkóborolni, kiszökni.
De a baj kutyasétáltatás közben is megtörténhet, az állatok viselkedését nem lehet kiszámítani.
Egy nő vitt sétálni egy menhelyről kihozott, még beszoktatás alatt lévő, staffordshire terrier jellegű kutyát Kemendolláron. A járdán összetalálkozott egy ismerőssel, és beszélgetni kezdtek. Rövidre fogta az állat pórázát, azonban az idős nő egyik mozdulatára az kutya hirtelen megtámadta. Megharapta a karját és a lábszárát is, közben földre húzta az asszonyt, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt indult eljárás a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon.
A szájkosár használata nem kötelező közterületen, sétáltatás közben, azonban javasolt, főleg akkor, amikor még nem ismerjük az állat viselkedését!