Ütött, rúgott, szorongatott

2015. 12. 14., h - 09:24
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a zicsi bántalmazó ellen.

A Tabi Rendőrőrs garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytatott egy zicsi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 19 éves férfi 2015. augusztus 2-án 3 óra körüli időben Miklósi közterületén előzetes szóváltást követően egy fiatal nő nyakát szorongatta, több alkalommal arcon ütötte, majd miután a fölre esett, a térdén megrúgta. A sértett a bántalmazás következtében – az orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A fiatalember cselekményével másokban megbotránkozást, riadalmat keltett. A nyomozók M. P.-t gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadlábon védekezhetett.

A Tabi Rendőrőrs a nyomozást 2015. december 9-én befejezte, és az eljárás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak