Üzletből loptak, de lebuktak
Bolti lopás miatt állítottak elő három tolvajt Csornán és Győrben.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 12-én 13 óra 14 perckor érkezett bejelentés bolti lopásról egy csornai áruházból.
A kiérkező rendőrök a helyszínen megállapították, hogy H. Attila 19 éves farádi lakos és 16 éves társa élelmiszereket, háztartási cikkeket tulajdonított el az üzletből, azonban a biztonsági őr tetten érte őket.
A két személyt az egyenruhások a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, velük szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Győri Rendőrkapitányság C. Szabolcs 21 éves soproni férfi ellen, aki 2014. augusztus 13-án 13 órakor tartottak fel egy győri bevásárlóközpontban a biztonsági őrök.
Az üzletbe kiérkező járőröknek a tetten ért férfi elmondta, hogy két pár cipőt tulajdonított el az áruvédelmi eszközök megrongálásával, azonban a biztonsági kapunál lebukott.
A férfit az egyenruhások a Győri Rendőrkapitányságra előállították.