Vádemelés halálos baleset ügyében

2015. 10. 18., v - 09:02
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset következtében egy kisgyermek életét vesztette.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy balatonlellei lakos ellen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2015. április 3-án 15 óra 43 perckor egy balatonlellei lakos az általa vezetett személygépkocsival az M7-es autópálya jobb pályatestén közlekedett Siófok külterületén, Budapest irányából Nagykanizsa irányába. Haladása során, figyelmetlensége miatt lehaladt a leállósávra, majd ellenkormányzott, aminek következtében járműve sodródni kezdett és nekiütközött a pályatesteket elválasztó szalagkorlátnak. Az ütközés során a jármű egyik kereke a szalagkorlát lábban elakadt. A lendülettől a jármű elfordult, a szalagkorláton átlendült, a tetőlemezre borult és az M7 autópálya bal pályatestére átrepült. A gépkocsi tetőlemezén csúszva összeütközött a Nagykanizsa irányából Budapest irányába közlekedő tehergépkocsi elejének. A baleset következtében a gépjárművek vezetői megsérültek, továbbá a két gyermek közül egyikőjük a helyszínen életét vesztette, míg a másik gyermek nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A siófoki rendőrök a 32 éves sofőrt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat – vádemelési javaslattal – megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak