Vádemelési javaslat
Garázdaság vétség ügyében fejezték be az eljárást a bátonyterenyei nyomozók.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztálya garázdaság vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást Cs. J. László 20 éves mátraterenyei lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi meglapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. augusztus 20-án 16 óra 30 perc körüli időben az egyik mátranováki italozóban előzetes szóváltást követően férfi ismerősét egy alkalommal arcon ütötte, majd az épület kerthelyiségében két műanyag széket összetört. Cs. J. László ezt követően a kerékpárájával távozni készülő sértettet a földre rántotta, aki a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A bátonyterenyei nyomozók az eljárást a napokban befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították a Salgótarjáni Járási Ügyészségre.