Vádemelési javaslat

2016. 02. 07., v - 08:32
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés és garázdaság Kaposváron.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya súlyos testi sértés, valamint garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 21 éves helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. október 11-én hajnalban egy kaposvári szórakozóhely előtt a férfi előzetes szóváltást követően ököllel arcon ütötte vitapartnerét. A bántalmazás következtében a sértett - az orvosszakértői vélemény alapján - 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A nyomozók K. Bencét gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett. A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak