Vádemelési javaslat
Magánlaksértés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt felelhet a 44 éves férfi.
A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztálya magánlaksértés vétség, továbbá garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást K. Zoltán 44 éves bátonyterenyei lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. november 4-én 20 óra körüli időben volt élettársa tari lakásánál megjelent, ahol előzetes szóváltást követően - és miután a nő a lakásba nem engedte be - az ingatlan bejárati ajtaját berúgta, oda bement és a sértettet az utcára kirángatta. K. Zoltán megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2015. november 22-én 19 óra és 19 óra 30 perc közötti időben Tar belterületén, az utcán volt élettársát három alkalommal a fején megütötte, aki a földre esett és megsérült.
A hatóság a férfi ellen folyamatban lévő eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelés javaslatával továbbította a Pásztói Járási Ügyészségre.