Vádemelési javaslat

2016. 03. 09., sze - 09:02
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott motort tolt a férfi, amikor ellenőrizték Barcson a rendőrök.

A Barcsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a körzeti megbízottak ellenőrizték 2016. február 27-én 4 óra 20 perc körüli időben Barcson azt a 25 éves férfit, aki a járdán egy segédmotoros kerékpárt tolt. A fiatalember a rendőrök kérdésére elmondta, hogy a motort nem sokkal korábban egy kapualjból lopta el azért, hogy azt majd értékesítse. Az egyenruhások Cs. Zsoltot elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett. A rendőrök az járművet lefoglalták és tulajdonosának visszaadták.

A Barcsi Rendőrkapitányság a nyomozást 2016. március 5-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség Barcsi Kirendeltségének.


Kapcsolódó oldalak