Vádemelési javaslat
Ruhákat lopott négy fiatal Siófokon.
A Siófoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást három fiatalkorú ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a fiúk 2015. november 2-án 14 óra 50 perc és 15 óra 15 perc közötti időben egy siófoki üzletben ruhákat vittek a próbafülkébe, amelyekről az áruvédelmi eszközöket eltávolították. Az árucikkeket a táskájukba rejtették és a boltból fizetés nélkül távoztak, azonban a biztonsági őr vásárlói ellenőrzésre szólította fel őket. Ekkor egyikük két ruhát a kassza melletti egyik polcra visszatett. A helyszínre érkező járőrök a fiúkat elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két 15 éves, a 16 éves és a 17 éves fiatalok az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhettek.
A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást 2016. április 13-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.