Vádemelési javaslat

2016. 05. 14., szo - 06:56
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kötcsén bántalmazta ismerősét egy helyi lakos.

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kötcsei lakos ellen.

A férfi 2016. április 3-án 20 óra körül egy kötcsei ház előtt előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazta egy ismerősét. A bántalmazás során öklével a sértettet arcon ütötte, majd amikor már ismerőse a földön feküdt, fojtogatni kezdte. A sértett az eset során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A férfi cselekménye olyan kihívóan közösségellenes volt, hogy alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen. A nyomozók a 40 éves A. A.-t gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A rendőrök a nyomozást 2016. május 13-án befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Siófoki Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak