Vádemelési javaslat
Lezárult a nyomozás az iharosberényi férfi ellen, aki két embernek is életveszélyes sérülést okozott.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy iharosberényi lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves fiatalember 2016. február 28-án 0 óra 30 perc körüli időben Iharosberényben, az utcán egy mintegy 15 centiméter pengehosszúságú késsel mellkason szúrta feleségét és egy másik férfit. A sértettek a bántalmazás következtében – az orvosi vélemény alapján – életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A körzeti megbízottak B. Józsefet otthonában elfogták, a főkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Kaposvári Járásbíróság 2016. március 1-jén elrendelt.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az eljárást 2016. június 8-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Somogy Megyei Főügyészségnek.