Vádemelési javaslat

2016. 07. 17., v - 07:10
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés kísérlete egy kaposvári vendéglátóegységben.

A rendelkezésre álló adatok alapján B. Ferenc 2016. április 13-án délután egy kaposvári vendéglátóegységben előzetes szóváltást követően egy üvegpohárral úgy arcon vágott egy vendéget, hogy a pohár összetört a sértetten. A bántalmazott férfi 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, azonban az igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye alapján - figyelembe véve a bántalmazás módját és eszközét - megvolt a lehetősége a súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülés keletkezésének. A nyomozók a férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak