Vádemelési javaslat

2016. 11. 05., szo - 08:40
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság és könnyű testi sértés egy siófoki autóbuszon.

Az eljárás adatai alapján egy balatonfűzfői lakos 2016. május 10-én délután egy Siófokról induló, menetrend szerint közlekedő távolsági autóbuszon utazva előzetes szóváltás nélkül tenyérrel arcon ütött egy fiatalkorú fiút, aki 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A bántalmazó cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A 61 éves férfit a rendőrök még aznap garázdaság vétség, valamint könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett. V. Zoltán a nyomozóknak elismerte a bűncselekmény elkövetését, de azzal védekezett, hogy a buszban nagyon zavarta a fiú hangoskodása, ezért úgy gondolta, egy pofonnal többet elér, mintha csak rendre intette volna.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak