Vádemelési javaslat
A gyanú szerint a három gyöngyösi lakos összefirkálta az egyik társasház falát.
A körzeti megbízott 2016. december 4-én 1 óra 45 perc körül Gyöngyösön, a Mérges út mögötti bokros területen három, gyanúsan viselkedő személyre lett figyelmes, ezért igazoltatta őket, akik elmondák, hogy az egyik társasház falát összefestették.
A helyszínre kiérkező rendőrök előállították a 33 éves H. Juditot, a 31 éves B. Csabát és a 25 éves P. Pétert a városi rendőrkapitányságra, ahol ellenük rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsítottak kihallgatásukon elismerték, hogy fekete festékszóróval összefirkálták a ház homlokzati részét.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rövid idő alatt befejezte a nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat 2016. december 9-én vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.