Vádemelési javaslat
A kaposvári rendőrök vádemelési javaslattal élnek a 2014-ben Mernyénél történt halálos közúti közlekedései baleset ügyében.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy somogysárdi fiatalkorú ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. október 12-én 18 óra 45 perckor a 67-es számú főúton Mernye külterületén közlekedett egy somogysárdi lakos motorkerékpárjával, amikor ismeretlen okból nem megfelelően jobbra tartva közlekedett, áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol a járművével neki ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő segéd-motorkerékpárossal. Az ütközés következtében a motorkerékpáros fiatalember elvesztette uralmát a járműve felett, majd járművével elcsúszott és a vízelvezető árokban állt meg. A segéd-motorkerékpáros férfi járművéről leesett, aki ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a somogysárdi motoros a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök a fiatalembert gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás során szabadlábon védekezett.
A hatóság az eljárást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.