Vádemelési javaslat a betörők ellen
A bátonyterenyei nyomozók befejezték az eljárást a 21 éves és a 19 éves férfi ellen, akik egy telephelyre törtek be.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. Attila 21 éves és K. István 19 éves bátonyterenyei lakosok ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsítottak 2015. október 14-én 22 óra 40 perc körüli időben egy bátonyterenyei telephely kerítésén átmásztak, ahol a riasztó berendezés kiiktatását követően berúgták az iroda épületének hátsó ajtaját. Az ingatlant átkutatták, majd ott összekészítettek egy laptopot, különféle italokat, valamint az íróasztal fiókjából 25.000 Ft készpénzt, továbbá zsebre raktak két-két mobiltelefont. Cselekményük elkövetése közben a rendőrök a két férfit tetten érték, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
A hatóság az eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Salgótarjáni Járási Ügyészségnek.