Vádemelési javaslat a garázda asszony ellen

2013. 10. 28., h - 12:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslatot tesznek a rendőrök egy tiszaújvárosi nővel szemben.

A nyomozás adatai szerint 2013. szeptember 19-én 9 óra körüli időben egy 32 éves nő megjelent egy polgári lakos háza előtt és az utcán kiabát, ordítozott és szidta a házban lakó nőt.

A hangoskodásra kiment lakásából a sértett, akinek haját a feldühödött asszony megtépte.

A 32 éves sértett feljelentését követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki O. Gabriellát, aki elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak