Vádemelési javaslat a garázdák ellen
Egy budapesti és egy balassagyarmati férfi ellen zárták le a hatóságok az eljárást.
A Résági Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. T. József 44 éves budapesti lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2015. május 23-án 21 óra körüli időben a Legénd település belterületén - előzetes szóváltást követően - bántalmazott egy férfit. A 44 éves budapesti lakos megütötte a sértettet, majd lábait megrúgta, aminek következtében a férfi egyensúlyát vesztve földre esett.
A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást O. T. József 44 éves balassagyarmati lakos ellen. A rendelkezésre álló adatai alapján a gyanúsított 2015. június 11-én 22 óra 30 perc körüli időben egy balassagyarmati italbolt előtti járdaszakaszon előzetes szóváltás nélkül bántalmazta ismerősét.
A hatóságok a két férfi ellen a nyomozást befejezték és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek.