Vádemelési javaslat a szombathelyi sofőrökkel szemben

2018. 03. 01., cs - 09:04
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint alkoholt fogyasztottak, majd volán mögé ültek.

Egy órán belül kétszer is volán mögé ült és az alkalmazott alkoholszonda mindkét esetben pozitív értéket mutatott annál helyi férfinél, akit a megyeszékhelyen állítottak meg munkatársaink 2017 október 17-én. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezik.

Elvették viszont a vezetői engedélyét annak a két helyi férfinek, akik esetében ugyancsak felmerült a gyanú, hogy alkohol fogyasztását követően vezettek 2017 októberében. Egyikük járművével történő haladása során megrongált két másik személygépkocsit is a megyeszékhelyen. Az ütközések következtében személyi sérülés nem történt.

 

A Szombathelyi Rendőrkapitányság a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozásokat befejezte és a keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészségre vádemelési javaslattal megküldte.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.