Vádemelési javaslat kábítószer birtoklásért

2014. 08. 11., h - 09:02
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egyenruhások figyeltek fel a gyanúsan viselkedő férfire.

A józsefvárosi járőrök 2014. március 9-én 3 óra 15 perc körüli időben a Budapest VIII., Tömő utcában intézkedtek egy gyanúsan viselkedő férfival szemben. Átvizsgálásakor K. Attila tenyeréből és irattárcájából kábítószer gyanús anyag került elő, amit a rendőrök lefoglaltak. A budapesti lakost előállították a Budapest Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságára. Az ügyben kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a 38 éves férfinél talált anyag amfetamin és metadon származékot tartalmaz. Ellene kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Az ügyben a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek a napokban megküldte.


Kapcsolódó oldalak