Vádemelést javasol a rendőrség
Közfeladatot ellátó személyekre támadt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytatott közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett, súlyos testi sértés bűntett kísérlet és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 41 éves budapesti férfi ellen.
E. Tibor megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. július 11-én 11 óra 35 perc körüli időben a Budapest XIII., Reitter Ferenc utcában közlekedő 30A járatszámú buszon az őt menetjegye vagy bérlete felmutatására felszólító BKK jegyellenőrt - leszállást követően - a buszmegállóban ököllel megütötte, valamint kollégáját megrúgta. A bántalmazás következtében mindkét ellenőr könnyű sérüléseket szenvedett.
A férfit az időközben a helyszínre érkező rendőrök a kerületi rendőrkapitányságra előállították, a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
Az ügyben a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek a napokban megküldte.